Honlap testreszabása




készítette a honlap.hu

Ovi-bál

Ovi-bál

10. jubileumi ovi-buli

A békéscsabai Szlovák Óvoda 2020. február 7-én pénteken tartotta meg a tanév legnívósabb eseményét, az ovi bált, mely idén a vadnyugatra kalauzolta a résztvevőket. A dekoráció teljes egészében megteremtette a western hangulatot. Belépve az előcsarnokba szó szerint érezhető volt a vadnyugat forrósága és jelenléte. Többek között volt kihelyezett fotósarok, ami nagy népszerűségnek örvendett az este folyamán. A sorban érkező vendégek mindegyike kapott egy saját névvel ellátott seriff csillagot, melyet magukra tűzhettek, ezzel segítve az ismerkedést. Sok vendég bújt jobbnál jobb cowboy, valamint cowgirl jelmezbe, a szervező óvónők nagy örömére. Az ebédlő jobb és bal sarkában volt fellelhető a koktélbár, valamint a „kocsma”, ami egész este a szomjazó és felfrissülni vágyó vendégek rendelkezésére állt.
Több szempontból is fontos és kiemelkedő volt ez a nap, ugyanis a mi saját meglepetésünkre is, idén került megrendezésre 10. alkalommal az ovi-bál. Ennek apropójaként intézményünk igazgatója Pecsenya Edit egy ünnepélyes beszéddel, majd egy western puska „elsütésével” nyitotta meg és kívánt jó szórakozást az estéhez a közel 100 fős társaságnak, meglepetésként pedig egy hatalmas születésnapi gyümölcstortával örvendeztette meg a résztvevőket. A hivatalos megnyitó után a témához illeszkedő western stílusú meglepetéstánc adta meg az estének az alaphangulatot melyet az óvoda dolgozói adtak elő a színpadon. Este 8 órakor került felszolgálásra az ünnepi vacsora, melyet a hajnalig tartó mulatozás, táncolás és jókedv követett. Éjfél körül került sor a tombolahúzásra, mely 2 blokkban folyt le. Muszáj volt egy kis szusszanási szünetet tartani, mivel annyi tombolatárgy és felajánlás gyűlt össze, hogy az egyben sok lett volna. Rengeteg értékes ajándékcsomag, felajánlás, szépségápolási, vásárlási, étkezési, wellness és egyéb utalványok kerültek kisorsolásra és találtak gazdára. Idén 3 fődíjunk is volt: Az M-fit felajánlásából egy 15 főre szóló 2 órás falmászás és airsoft lövészet, egy egyalkalmas élmény a szabadulószobában, valamint a Meszlényi autó jóvoltából egy egész hétvégére szóló tesztvezetés az új Renault Zoe-val.
Ezúton is szeretném megköszönni az óvoda összes dolgozója nevében a szülőknek és kedves vendégeinknek a rengeteg támogatást, a felajánlásokat, a támogatói jegyeket, és nem utolsó sorban a részvételt. Köszönjük, hogy velünk ünnepeltetek, nélkületek, ahogyan az óvoda szorgos dolgozói nélkül sem jöhetett volna létre ez a feledhetetlen vadnyugati este. Azonban arról se feledkezzünk el, hogy a mulatás mellett egy nagyon nemes cél érdekében gyűltünk össze. Ezt mind a gyermekeinkért tettük, miattuk rendezzük meg már évek óta az ovi bált, hiszen a befolyt összeget az óvodánk fejlesztésére fordítjuk, arra, hogy a gyerekek szebb, jobb, modernebb és biztonságosabb környezetben tölthessék mindennapjaikat itt a szlovák oviban. Reméljük, hogy Ti is legalább annyira jól éreztétek magatokat, mint mi. Ugyanolyan jó volt látni a már évek óta résztvevő szülőket, mint ahogyan az új arcokat is, hisz ez egyfajta közösségformáló esemény is volt. Bízunk benne, hogy jövőre az új ovisaink szüleit is köreinkben köszönthetjük, ahogyan várjuk vissza a „régieket” is. Köszönjük, hogy velünk vagytok.

12img_9315img_9231img_9310img_9245img_9238img_9250img_9235img_9284

Vissza