Nyuszi-hét
Húsvéti népszokások felelevenítése az óvodában
A tavaszi ünnepkör egyik legnagyobb – a keresztény vallásban Krisztus feltámadásával jelképezett – ünnepe a Húsvét. Mint minden jeles napra, erre is nagyon készültünk az intézményben.
Március 25-27-ig nyuszi hetet tartottunk óvodásaink számára. Ez a program csoportszinten került megvalósításra. A hét folyamán, a gyerekek megismerkedhettek a Húsvéti szokásokkal (tojásfestés, locsolkodás), szimbólumokkal (tojás, bárány, csibe, nyúl, barka), ételekkel (sonka, tojás, kalács), locsolóverset tanultak. Az ünnepre történő előkészületek folyamatosak voltak, a ráhangolódás a mesék, versek, mondókák, locsolóversek tanulásával és hallgatásával, valamint a kötött- és kötetlen csoportfoglalkozások alkalmával történtek. Az érdeklődést a változatos tevékenységekkel sikerült fenntartani egész héten. Feladatunk az volt, hogy az óvodás gyermekek érzékeljék, és egyben részese is legyenek a húsvéti népszokásoknak, hagyományoknak. Érdeklődésükhöz mérten vegyenek részt a témahéthez kapcsolódó kezdeményezésekben, tevékenységekben. Egyénileg és mikro csoportos foglalkoztatási keretekben fejlődjenek. Ismereteiket tapasztalati úton szerezték meg. Nagyban fejlődött a közösségi és együttműködési készségük. A néphagyományőrző húsvéti szokások felelevenítésével (tojásfestés, barkadíszítés, locsolkodás stb.) szerettük volna jobban elmélyíteni a gyermekek családban kialakult ismereteit, erősíteni hagyománytiszteletüket.