Honlap testreszabása




készítette a honlap.hu

Madarak és fák napja

Madarak és fák napja
Motyovszki Éva

A „Madarak, fák napjának” minden év május 10-én történő megünneplése már több, mint 100 éves múltra tekint vissza, és a „Föld napjának” testvérünnepeként tartjuk számon.

A „Madarak, fák napjának” minden év május 10-én történő megünneplése már több, mint 100 éves múltra tekint vissza, és a „Föld napjának” testvérünnepeként tartjuk számon. Célja a természetvédelem elmélyítése: a madarak életének figyelemmel kísérése és a védelmükben tett lépések megtétele mellett az élőhelyük, a fák jelentőségének kihangsúlyozása az emberek életében.

Óvodánkban is fontos feladatunknak tartjuk a természetvédelmet, ezért mi is megemlékezünk már jó néhány éve erről a jeles napról. Azonban kihangsúlyozzuk, hogy nemcsak egy nap az, amit a madarakra, fákra figyelmet fordítunk, hanem ez egy folyamat, mert már a tél elejétől gondoskodunk kis madarainkról. Az etetés, itatás nap mint nap történik a csoportszobák ablakai előtt, egészen a tavaszi időjárás beköszöntéig. Ez egy küldetés, amivel a gyermekekben elültetjük a természet iránti szeretetet, a madarak megóvására neveljük őket, felébresztjük bennük a gondoskodás érzését. Legyenek érdeklődőek, figyelmüket irányítsák a természet felé, vegyék észre, hogy mit tehetnek védelmében. Pl: ne tépkedjék a leveleket, ne szakítsák le feleslegesen a virágokat, ha módjuk van rá ültessenek fát, gondoskodjanak a növények vízellátásáról, amit az óvodaudvaron meg is tehetnek.

Játékidőben különféle tevékenységre adódott lehetőség: memória kártyák, mátrix játék, matematikai tartalmú relációk elvégzése (kisebb-nagyobb testű madarak, alacsonyabb-magasabb fák, mennyiségek összehasonlítása, több-kevesebb megfigyeltetése, számlálása, stb.), madáreleség válogatása színes karikákba (fészkekbe) A gyerekekkel ezekről a fontos dolgokról beszélgettünk, képeket, ismeretterjesztő könyveket, kisfilmeket néztünk a hasznos madarakról, hallgattuk a hangjukat. Azonban úgy gondoljuk, legjobb tapasztalatszerzés a valódi élmény, ezért kirándulást szerveztünk a közeli ligetbe, Csabaparkba, a szabadkígyósi kastélyparkba. Mód van ilyenkor a fák megfigyelésére, a hasznuk megbeszélésére, a madarak hangjának élőben történő meghallgatására. A szabad levegőn való tartózkodás egyben az egészséges életmód kialakításához is hozzásegíti a gyerekeket.  De a kirándulás sajnos, nem minden csoportban tudott megvalósulni, a rossz időjárás miatt egy későbbi időpontra lett áthelyezve a program. Amelyik csoport el tudott menni, ők hátizsákos gyalogtúrát tettek az Élővíz csatornához, gáthoz, szemetet szedtek, megtisztították a ligetet. A séta közben hallgatták a madarak csicsergését, a fák susogását, megfigyelték a csoport kiválasztott gesztenyefája mennyiben változott az őszhöz képest.

Nevelési célkitűzésünket igyekeztünk elérni sok élmény, ismeret és tapasztalat megszerzése útján, programok megszervezésével, a gyermekek környezettudatos magatartásának kialakításával.

Vissza