Látogatás a mentőállomáson
Pedagógiai programunk hangsúlyos része az egészségvédelem, feladataink közé tartozik, hogy évente egy alkalommal látogatást teszünk valamilyen egészségügyi intézménybe.
Március második hetében mentőállomás látogatást szerveztük, mind a négy óvodai csoportunk számára (csoportonként más-más napon), heti tervünk témájához igazodva. A mentőállomáson két mentőtiszt várt bennünket. Elmesélték mi a mentősök munkája, és ez miért fontos az emberek számára. Két mentőautóba is felmehettünk, ahol a mentősök bemutatták a mentőautó belsejét, kipróbálhatták a gyerekek a jelző gombokat, a vezető fülkébe is beülhettek. Érdeklődve hallgatták a mentőautó eszközeiről, felszereléséről szóló bemutatást. Ezután az egyik mentőautóból kivették a hordágyat, és a legbátrabbak kipróbálhatták rajta a fekvést, a vákuumos karrögzítőt, a nyakrögzítőt, megismertük a lélegeztető ballon használatát. Óvodásaink együttműködőek és aktívak voltak, figyelmük koncentrált volt. Megnéztük az esettáska tartalmát, miközben Józsi bácsi felhívta a gyerekek figyelmét a balesetveszélyes helyzetekre, ezek megelőzésére, elmondta mi a teendő ilyen esetben, a mentők hívószámát gyakoroltuk. Ezáltal a kulturált, felelős magatartásra nevelés is teljesült. Pedagógiai asszisztensünk vérnyomását is megmérték, óvó néninek a vércukrát. Ottlétünk alatt riasztást kapott a mentőállomás, így láthattuk ahogy a mentőautó szirénázva, villogva elhagyta a garázst. A gyerekek nagyon kíváncsiak és lelkesek voltak, sok kérdést tettek fel, és ügyesen válaszoltak. Elmesélhették a kórházzal, orvossal, mentővel kapcsolatos élményeiket. Számtalan új ismeretre tehettek szert, az új kifejezések által, szókincsük bővült, gondolkodási műveleteik fejlődtek. A mentőállomáson tett látogatásunk, a közvetlen tapasztalatszerzés lehetősége, nagy élmény volt mindenki számára, a hét további napjaiban az orvosos játék beépült a szerepjátékok közé, orvosos-mentős-gyógyítós játékokat játszottak a gyerekek.
Počas druhého marcového týždňa sme pre všetky štyri skupiny našej materskej školy zorganizovali návštevu záchrannej stanice. Na stanici záchrannej zdravotnej služby nás čakali dvaja záchranári. Vysvetlili nám, v čom spočíva práca zdravotného záchranára a prečo je pre ľudí dôležitá. Dostali sme sa aj do dvoch sanitiek, kde nám záchranári ukázali vnútro sanitky, deti si mohli vyskúšať signalizačné tlačidlá a nastúpiť do kabíny vodiča. Kým sme tam boli, záchranná služba bola privolaná na výjazd, takže sme sledovali, ako sanitka opúšťa garáž, siréna húka a bliká. Deti boli veľmi zvedavé a nadšené. Návšteva stanice záchrannej zdravotnej služby bola pre nás všetkých veľkým zážitkom a príležitosťou skúsenosti z prvej ruky.