Gyereknap az óvodában
A gyerekek leginkább várva várt eseménye a gyereknap.
A gyerekek leginkább várva várt eseménye a gyereknap. Ez a délelőtt csak róluk szól, őket ünnepeljük. Hálás feladat egy amúgy is gyermekcentrikus intézmény számára, hogy egy napot kiemelve, rendkívülivé tegye azt a gyerekek részére. Ezt a napot mindig együtt éljük meg, hogy a közösségi szellemet elmélyítsük, megszilárdítsuk. A gyereknapi programnak a szervezése minden évben a szülői szervezet és a pedagógusok összefogásával valósul meg, ennek célja az óvoda - gyermek – család együttműködésének erősítése.
Május 24-én sajnos nem kedvezett nekünk az időjárás, az eső miatt bent került megrendezésre a nagy nap. A segítő szülők már 7:30-kor összegyűltek gofritésztát keverni, hogy 9:00-kor a gyerekek már frissen sült gofrit csemegézhessenek. 9:00-kor végre kezdetét vette az egész délelőtti móka, kacagás, kinyíltak a csoportszoba ajtók, és a gyerekek szabadon járhattak az óvoda épületében. Ez azért különleges számukra, mert ritkán van lehetőségük a másik csoportban tartózkodni, az ottani játékokkal játszani. A folyosón végig csodásnál-csodásabb csillámtetoválások születtek, lelkes anyukák keze munkája hagyott nyomot a gyerekeken. Aki megéhezett az intézmény ebédlőjében finomabbnál-finomabb gofrit ehetett, a legnépszerűbb természetesen a nutellás tejszínhabos volt, de volt lekváros, eper és csokiöntetes is, mindenki talált kedvére valót. A szülők boldogan szolgálták ki a gyerekeket, lesték minden kérésüket. A rossz idő ellenére, egy tartalmas, vidám délelőtt kerekedett.
A nap végén a gyerekek színes papírforgókkal indulhattak haza. Ez a nap teljesítette feladatát, azzá vált, amiért létrejött: emlékezetes nappá, s láthattuk ragyogni a gyerekek szemét. Még napok múlva is megjelent játékukban, rajzukban az ünnep érzelmi hatása, az élmény.
Ezúton szeretnék köszönetet mondani a gyermekek nevében is a szülőknek, ez a nap nélkülük nem valósulhatott volna meg.